2014. április 6.

Őszintén
megmondva, nálam teljesen kiesett az a részlet, hogy idéntől Bahreinben is éjszakai futamot
láthatunk. A látvány, mint mindig lenyűgöző, de én igazán kíváncsi lettem volna
arra, hogy egy sokkal magasabb hőmérsékleti körülmények között mire képes a
mezőny. Ugyanis, ha megnézzük az előző két futamot, nem mondhatjuk, hogy
hőségben kellett teljesíteniük a pilótáknak.
Szerencsére azonban
kárpótolt minket az élmény. Azon már senki nem lepődik meg, hogy az első sorban
Mercedes autókat látunk, a sorrend,
pedig valljuk be csak másodlagos. Viszont fejet hajtok a két pilóta előtt,
hiába húztak el a mezőnytől kilométerekre, de cserébe egy izgalmas házi csatát
rendeztek. Mindezek mellett láthattuk, hogy milyen is két nagyszerű, érett és
nem utolsó sorban korrekt versenyző. Mindketten tudták,hogy hol a határ, meddig
mehetnek el, ahol még nem veszélyeztetik egymást. A legszebb pedig, hogy utána
sem estek egymásnak, sőt képesek voltak örülni a helyezésüknek. Csak kérdéses
meddig marad mindez fent? Mindez azonban ne mondható el Maldonádoról, aki
szokásához híven hozta a formáját. Ideje lenne valakinek szólni neki, hogy ez
egy autóverseny és nem egy roncs derbi. Párosan
szép az élet, ugyanis nem egy házibajnokságot láthattunk, amely még inkább emelte
egy-egy csata presztízsét.

A vesztes cím bezsebelője pedig nem más, mint a
neves Ferrari. Ez most komoly? Ezzel a teljesítménnyel nem igazán fognak
világbajnokságot nyerni, de nem is kell ennyire előre szaladni, még az is jó, ha
egyáltalán sikerül pontot szerezniük. A Ferrari
bahreini teljesítménye egyenes katasztrofális, úgyhogy nagyon gyorsan ki kell
találniuk valamit, mert, ha így folytatják nagyon gyorsan a süllyesztőben
találják magukat. Nehéz elhinni ugyanis, hogy két világbajnok pilóta képtelen
akár a kisebb csapatok versenyzője ellen is felvenni a harcot. Azt ajánlanám
Luca di Montezemolonak, hogy inkább a kis csapatával foglalkozzon, mint a F1
megváltoztatásával.
Megkaptam,
amire vártam egy izgalmas futamot, de megkövezhettek, de én mindig hiányolok
valamit. Azt viszont nem tudom megmondani pontosan mire is vágyok még, de egy
biztos jó úton haladunk. Remélem továbbra is így marad helyzet és Kínában is
hasonló élményekkel zárhatjuk a futamot
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése