A Forma 1-ért sokan
rajonganak, de kevesen vannak, akik valójában tisztában vannak a sport
technikai hátterével. Aerodinamika, diffúzor, fékegyensúly vagy telemetria.
Nap, mint nap halljuk a közvetítések alatt a kifejezéseket, de nem igazán
tudjuk őket hova sorolni.
Ebben nincs semmilyen szégyellni való,
ugyanis a Forma 1 egy nagyon összetett technikai háttérrel rendelkezik. Kiváló mérnöki
gárda dolgozik azon,hogy az autókból egy-egy pilóta a legtöbbet tudja kihozni.
Viszont most érkezik egy kis segítség, hogyha nem is mindent, de a legfontosabb
dolgokat mindenki megismerje és legyen egy halvány sejtése arról, ami elhangzik
a televízióban, vagy megjelenik az újságok címlapján. Itt az idő felvágni a
tudással !!
A bőrkalaptól az életmentőig. A F1-es
sisakok kezdetben csak azt a cél szolgálták, hogy a versenyzők haját ne
borzolja össze szél, de idővel a biztonság nélkülözhetetlen kellékévé váltak, s
nem utolsó sorban az F1 legjellegzetesebb dizájnjának hordozójává.
Alapvetően az alakja úgy néz ki, mint azok a
sisakok, amelyeket a pilóták az 1970-es évek végén, az 1980-as években hordtak,
de a tervezés és a kivitelezés az évek során gyökeresen megváltozott. Egy akkori Forma 1-es sisak
átlagosan 2 kg-ot nyomott. A súlyuk
azonban drámaian megnőttek a nagy G-erős kanyarokban és a lassításkor. Ezt
követően a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek abba, hogy minél könnyebb, de
annál erősebb bukósisakot alkossanak. Ma már minden egyes részükre vonatkozik
valamilyen szabvány. A szénszálas anyagból készült, modern sisak éppúgy a
kifinomult csúcstechnológiát képviseli, mint az autó többi alkotóeleme.
1400 gramm, mindössze ennyit nyom egy bukósisak tömege. Alig másfél
kilós életmentő pilótatartozék, amely több különböző rétegből épül fel. A külső héjnak jellemzően 2 rétege van: a karbon szálak fölött
rostokkal megerősített gyanta. Az alatta levő réteg hihetetlenül erős
műanyagból készül, amit a golyóálló mellényekben is használnak. Azután egy
lágyabb, formálhatóbb réteg van polisztirol alapú műanyagból, amit aztán
befednek azzal a tűzálló anyaggal, amellyel a versenyzői overált és a kesztyűt
is. A sisakrostély pedig egy különleges, tiszta polikarbonátból készül,
miközben egyesítik a láng elleni védelmet a kiváló láthatósággal. Ugyanis 830°C-os hőséget kell elviselnie, a
számtalan igencsak szigorú törés teszt mellett. A legutóbbi szezonokban a
sisakok alakja fokozatosan alkalmazkodik az aerodinamikai elvárásokhoz,
amellyel további teljesítménynövekedést kívánnak elérni.
A bonyolult előállítás ellenére a sisakokat kézzel festik
hihetetlen ügyességgel, ami több száz órás munka, komplikált mintákkal és
tervekkel. És egy pilóta egy szezon folyamán több sisakot is használhat, sőt
vannak, akik rendszeresen új sisakfestéssel állnak rajthoz. Gondoljunk csak
Sebastian Vettelre, aki 50-es számhoz közelít, ami az egyedi sisakok számát
jelenti.
A bukósisak
egyik fontos tartozékáról is kell, hogy ejtsünk néhány szót. HANS angol rövidítés, ami fej és
nyaktámaszt jelent. Az eszközt, azután kezdték kifejleszteni, hogy több
balesetnél is súlyosabb fejsérülést szenvedett a pilóta. Azonban csak 2003-tól
vált kötelezővé, azóta viszont 44%-kal
csökkent a „tipikus” fejmozgás, 86%-kal a nyakra ható erő és 68%-kal a
gyorsuláskor a fejre ható erő, ami ugyancsak lecsökkenti a sérülés lehetőségét.
Ma mindkét
eszköz a biztonság alappillérért képzi és teszi a versenyzők számára a
versenyzést kevésbé kockázatossá. Remélem, hogy ezekkel az apró, de fontosabb
technikai adatokkal egy kicsit mindenki közelebb került, az ő által imádott
sportjához és talán néhány kérdésére is választ kapott.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése