Talán a bajnoki címet
eldöntő végső ütközetre figyelnek leginkább az emberek egy F1-es szezon során. Hetek
és napok óta még a csapból is az esélylatolgatások folynak. Ilyenkor mindenki
mindent mond, mindenki a kedvence mellett kampányol, szinte néha úgy érzem magam,
mint aki egy politikai választás kelős közepébe csöppent bele. Egy biztos a
F1-et ekkor egy kegyetlenül feszült légkör lengi körül.
Az esélyes pilótákra
pedig rettenetes nagy nyomás nehezedik, mert itt vagy nyersz, vagy elbuksz. GYŐZTES vagy VESZTES
leszel. Amikor pedig a győztes pilóta áthalad, a célvonalon a szemekbe könnyek
gyűlnek, csak nem mindegy, hogy az öröm vagy a bánat könnyei csillannak meg akkor
az emberek szemében. Talán ez a F1 egyik legkegyetlenebb része.
Az utóbbi
években nem egy világbajnoki cím sorsa dőlt el az utolsó futamon s olykor az
utolsó métereken. Elég csak Kimi Räikkönen (2007-es) vagy Lewis Hamilton (2008-as)
illetve Sebastian Vettel (2010-es) győzelmére gondolni, mindegyik pilóta a
végsőkig harcolva az utolsó utáni pillanatban, minden erejét összegyűjtve
zsebelte be a bajnoki trófeát. S milyen győzelmek is voltak ezek? Olyanok,
amire az emberek mai napig emlékeznek, hiszen egy Bajnoki cím sorsa dőlt el.
Mit jelent a világbajnoki cím megszerzése?
Elismerés és nem
elsősorban a rajongóktól és a világtól. Elismerés a sporttól a
teljesítményedért, azért hogy ebben az évben a legjobbat nyújtva te kerültél ki
győztesként, a hosszú, fárasztó és rettenetesen nehéz küzdelmekből. Ezek mellet
természetesen megkapod a világ elismerését is, te lesz a legújabb ünnepelt
sztár, de azt minden pilóta tudja, a rajongók elismeréséhez nem kell
világbajnoki címet nyerni. Ők akkor is tisztelnek, ha veszítesz, és ha ezt
emelt fővel teszed, akkor a szemükben még nagyobb sztár, vagy mint a győztes.
Amikor ezeket a
sorokat írom, már fény derült a 2012-es év Világbajnokság harcának végeredményére.2012.november
25 –én egy szoros küzdelem után újabb világbajnokot avatott a sportág. Talán szezon
egyik legeseménydúsabb, kicsúszásokkal és balesetekkel is tarkított, rendkívül
izgalmas verseny után a német pilóta, Sebastian Vettel bezsebelhette harmadik VILÁGBAJNOKI CÍMÉT.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése